info@cmtceremonia.hu

(70) 940 8505

up

„Mappás CM”

Engedjétek meg, hogy egy CM casting történetét osszam meg veletek! Egy lelkes fiatal pár netes keresés után személyes megbeszélésre hívott 3 ceremóniamestert, hogy az alapján dönthessék el ki is lesz a befutó. Megtisztelő volt, engem is beválogattak a listára.

A harmadik, azaz utolsó időpont volt az enyém. Fáradtak, ám nagyon lelkesek és szimpatikusak voltak. Fél óra után tudtuk, hogy megvan a kémia és engem választottak.
A beszélgetés végén megkérdezte tőlem a vőlegény, amúgy mellékesen: „Tibi, te amúgy mappás CM vagy?”

Nehéz ügy volt, 80 fölötti esküvő számmal már a haladó kategóriába sorolom magam, de fogalmam sem volt, hogy ez a kérdés mit jelent. El is mondtam ezt nekik, és kértem, hogy fejtse már ki bővebben ezt a kérdést.

Szóval képzeljem el, az előző srác „nem mappás”. Ez azt jelenti, hogy ő mindent fejből nyom.
Minden infót, időpontot, listát, mindent IS!!!

Én őszintén elmondtam, én erre képtelen vagyok. Évi kb. 20 rendezvény esetén nekem ez nem menne, ennyire nem vagyok pro. Természetesen én sem mappából olvasok fel, de minden info/forgatókönyv/lista ki van nyomtatva nálam, és szükség esetén abból bizony, szoktam is puskázni.

Végülis, szerencsémre, ez nem befolyásolta a döntésüket.

Szóval, ha zavar Benneteket, kedves ifjú pár, a mappa, akkor nem én vagyok a Ti emberetek. De ha egy jól felkészült, „mappás” CM-t el tudtok képzelni a nagy napon, akkor viszont keressetek bizalommal!!