info@cmtceremonia.hu

(70) 940 8505

up

Esküvői menetrend

Sokszor felmerült már a kérdés az esküvők szervezése során, vajon a programterv az Szentírás, azaz kötelezően betartandó, vagy inkább olyan, mint a kalóz eskü, azaz inkább ajánlás, nem pedig szigorú törvény?

Nos, a válasz valahol a kettő között van, és magától az adott program ponttól függ:

– Azoknál az időpontoknál, amikor más emberekhez, egyéb körülményekhez kell igazodni, nos, ott illik tartani a pontos menetrendet. Ilyen például az egyházi esküvő, valamint a polgári szertartás kezdete. Ezen kívül gyakorlati okokból szükségszerű tartani a tervet az étkezéseket illetően. Ne legyen hideg a leves és ne égjen már le a tortáról úgy a tüzijáték, hogy még az egész násznép táncol.

– A többi programnál azonban bőven van mozgásterünk. Tehát gond nélkül megoldható akár negyed óra előre/hátra, nem is szükséges a másodperc mutatóhoz igazítani a kezdést, ezt egy jó CM és DJ/zenekar bőven tudja kezelni. Ilyenkor figyeljük a násznépet, az eseményeket, a táncot, a hangulatot, és a párral egyeztetve finomhangolunk az eredeti terven.
Pl.: időpontot változtatunk, elhagyunk programot vagy akár beillesztünk újat.

Ha egy kompetens, jó CM készül veletek, meg fogjátok oldani, hogy a rendezvény gördülékeny, folyamatos, ám nem rohanó lesz.
Hiszen ezért vagyunk!